Forma-1 / Motorsport

"Az elején lehet, hogy nem leszünk az élen, de bennünk van a legtöbb potenciál" – Button

""

Az élcsapatok közül csak a McLaren változtatott jelentősen a 2012-es autóján, hiszen az elöl alkalmazott pull-rod felfüggesztés mellett a gép több pontja is jelentősen eltér az MP4-27-től. A csapat 2009-es brit világbajnoka, Jenson Button kifejtette, hogy mindez természetesen szándékos volt, és azt a célt szolgálta, hogy bőven legyen fejlesztési potenciál az MP4-28-ban. Többen megkérdőjelezték a McLaren eljárását, mivel tavaly év végén a leggyorsabbnak mondott géppel rendelkeztek, de mégis a radikálisabb váltás mellett döntöttek. A pilóta kitart az istálló tervei mellett, és támogatja a wokingi álláspontot:

"Egy olyan autót akartunk építeni, mely erős lesz az egész év folyamán, és ezért végeztünk el annyi változtatást az autó kinézetét illetően”– idézte Buttont a Sky Sports F1. – Nagyon hosszú szezon áll előttünk, és azt akarjuk, hogy az egész év során képesek legyünk fejleszteni. Néhány csapat olyan autóval rajtol Ausztráliában, melyet Brazíliában is használtak, és csak pár módosítás van rajtuk. Mindez azt jelenti, hogy erősek lesznek az első versenyen, de nem lesznek képesek az egész év folyamán fejleszteni. Nekünk ezzel teljesen ellentétes az elképzelésünk. Természetesen gyorsak akarunk lenni már az első versenyen is, és nyerni akarunk, de megvan az esélye annak, hogy az első futamon nem mi fogunk győztesen kijönni a jelenlegi igen szoros állásból.”